Kezdőlap

Üdvözöljük a Lökös Kft. honlapján !

Hírek, események

Rólunk

Bár a Lökös Kft. hivatalosan csak 1996 decemberében került bejegyzésre, a cég története ennél mégis jóval régebbre nyúlik vissza.

Cégünk ügyvezetője, Lökös Gyula 1973-ban kezdett daruzással foglalkozni.

1990-ben nagy gyakorlattal a háta mögött lett magánvállalkozó. Az eltelt évek alatt a családi vállalkozású cég megalapítása mellett sok más fontos változás is történt: a géppark folyamatos bővülése miatt egyre nagyobb és nagyobb telephelyet béreltünk.

1998-ban aztán véget ért a költözések időszaka: megvásároltuk saját telephelyünket, amelyet ma is használunk. Felépítettük és berendeztük irodánkat, amely afféle főhadiszállásként irányítja a tőlünk megrendelt munkák szakszerű és problémamentes lebonyolítását.

Minden munkagépünk saját tulajdonú, saját alkalmazottaink dolgoznak velük, így biztosak lehetünk abban, hogy a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást tudjuk megrendelőinknek nyújtani.

Több alvállalkozóval folyamatos kapcsolatot tartunk, akik igény szerint kisegítenek a daruzási feladatok elvégzésében. Bár az egydarus egyéni vállalkozásból napjainkra saját telephellyel rendelkező cég lett, a fejlődés nem állt meg: a továbbiakban is igyekszünk lépést tartani megrendelőink igényeivel és a technika új vívmányaival.